4,2 milliárd forintból épül meg Tatán a legújabb INTERSPAR

2018-03-13

Mintegy 5200 négyzetméteres új hipermarket építését jelentette be a SPAR. A környezetkímélő technológiákkal megtervezett INTERSPAR várhatóan 2019 nyarán nyílik meg Tatán. A 34. magyarországi INTERSPAR 68 munkahelyet teremt majd. 


„A SPAR az idei évben 23 milliárd forintot fordít fejlesztésekre, amelyből új áruházak építésére is lehetőség nyílik. Tata és térsége nagy vásárlóerővel rendelkezik, ezért döntöttünk egy korszerű hipermarket megépítése mellett, amely az egykori Tatai Atlétikai Club pályájának helyén fog megvalósulni” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

A hipermarket mintegy 5200 négyzetméteres lesz: az INTERSPAR mellett 2600 négyzetméteren különböző üzletek, szolgáltatók kapnak helyet. A beruházás összértéke csaknem 4,2 milliárd forint, amelyet a SPAR önerőből fedez. Az épületben a tartószerkezet, a gerendák és a födémpanelek teljes egészében fából készülnek majd. A külső megjelenésében is esztétikus, környezetbarát anyaghasználat a tervek szerint környezetkímélő belső technológiákkal fog kiegészülni.

Az egész létesítménybe ózonbarát hűtőrendszert és hűtőajtókat, hatékony energiafelhasználású LED-világítást terveznek. A komplexum ideális hőmérsékletéről pedig az – érdi hipermarkethez hasonlóan – a padlóba épített hőkezelőrendszer gondoskodik. A fűtéséhez földgázt egyáltalán nem használnak majd, a gazdaságos és jó komfortérzetet biztosító padlófűtéshez és hűtéshez a kereskedelmi hűtésrendszerből származó hulladékhőt hasznosítják.

A SPAR stratégiája az, hogy áruházaiban valódi élmény legyen a vásárlás és magas színvonalúak legyenek a szolgáltatások. Miközben a tatai áruház eladóterében is megtalálható lesz például a salátabár vagy a látványpékség, a vállalat a megváltozott fogyasztói elvárásoknak megfelelően bővíti széles, mintegy húszezer termékből álló árukínálatát. Így az új tatai hipermarketben kiemelt elhelyezést kapnak az egészségtudatos táplálkozást segítő élelmiszerek, valamint a bio- és diabetikus termékek.

A tatai INTERSPAR áruház új szolgáltatásai közül kiemelkedik a SPAR to Go étterem, ahol frissen készült melegételek, pizzák, grillételek, sültek, szendvicsek, saláták és üdítők gazdag kínálatából válogathatnak majd az áruházba betérők. A SPAR to Go étterem nemcsak a belső térben, a nyári időszakban az erre a célra kialakított teraszon is várja a vásárlókat, akik igénybe vehetik az ingyenes wifi-szolgáltatást is.

Az új tatai hipermarketben a gyorsabb bevásárlást önkiszolgáló kasszák fogják segíteni. A látogatókat egy 450 férőhelyes parkoló fogadja, valamint elektromosautó-töltő állomás és kerékpártároló is épül. A hipermarket szomszédságában pedig egy modern játszóteret alakítanak ki.

A tatai INTERSPAR biztonságos megközelítését segíti elő, hogy a beruházás keretében a Május 1. utat kiszélesítik, kanyarodósávot alakítanak ki, s áthelyezik és kiszélesítik a gyalogátkelőhelyet. Az autóforgalmat zöldnövénysávval választják el, és sor kerül a forgalomirányító lámpák működésének összehangolására is.

 

Forrás: https://profitline.hu/42-milliard-forintbol-epul-meg-Tatan-a-legujabb-INTERSPAR-375876
2018. 03. 08. 06:30

Kapcsolódó tartalmak

TARTALOM MEGOSZTÁSA